"


"Nem tudok aludni remeg a szívem,
Hiányzik hogy kezed a kezemhez érjen,
Riadtan ébredek merre vagy hol lehetsz,
Megnyugszom, csak mond hogy szeretsz !!!

Érzem fontos vagy nekem, s hiányzol nagyon,
mert nem vagy itt velem.
Szeretnék hozzád bújni, érezni forró testedet,
s egy forró csók után bevallani,
hogy nem tudok élni nélküled !"


"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét.
Ha a lelke felől nézed az első réteg
a félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni,
akkor láthatod a második réteget
a gyengédséget a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben
látod az öröm pajkosságát
a negyedikben a harag villámait
az ötödikben a harmónia vágyát
a hatodikban a gyönyör cirógatását
és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a tiéd.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol,
és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát vagy a csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy a fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."

Múlt

Feledem a szemét, kék tekintetét.
Feledem a mosolyt, belém vetett hitét.
Feledem a hangja színét, gyengéd érintését,
Feledem a múltat, öröknek hitt szerelmét.

Őszülő szerelem

Őszülő szerelemŐszbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél,
Mikor már a szív hűlni készül, már szeretni nem is remél,
Akkor jöttél te a messzi semmiből, észre sem vettelek,
Mikor életem égén már hullani kezdtek a levelek.

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom,
Hisz sosem lehetsz enyém, bűn szeretni téged, ezt jól tudom.
Harcolt a józan ész, de az érzés oly erős, könyörtelen,
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen.

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet,
Nincs erő, mely elmoshatná a köztünk feszülő éveket.
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere,
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre.

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon,
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon.
Ki is vagy te nékem? ? éltető napom, őrzőm és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól égő arcodon.

De langyos ősz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél,
Mint könnyű levelet, úgy sodor tőlem majd messzire a szél.
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet,
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet.